szakítás
2007 március 6. | Szerző: Morla
Vasárnap szakítottunk ÁP-val.
Helyesebben és pontosabban ő szakított velem. Nem is értem, de mesélem, hátha Te, kedves blogolvasó jobban kiigazodsz a férfilelken:
A múlt hét közepén ÁP többször jött segíteni nekem, ugyanis kicsit átrendeztem gyermek szobáját, és szekrény szét- és összeszerelésben nem vagyok egy nagy profi. Szóval készségesen jött, cipekedett, szerelt, segített…. szombat estére beszéltünk meg egy randit, délután hívott hat körül, hogy mizujs, mondom még vásárolgatok, majd hívlak, ha hazaértem… na, nyolckor hívtam, nem vette fel. Fél kilenckor sem…. a fejem a méregtől a duplájára dagadt. Egyedül töltöttem az éjszakát, lányom a barátnőjénél aludt.
Vasárnap nagy rohanásban voltam, délutánra vendégeket vártam, egész nap főzés, sütés, takarítás….
Dél körül megjelent ÁP. – nem megy ez nekem – mondta. Ez a kapcsolat kettőnk között…
Na, kb ennyi volt, nem nagyon vesézgettük a témát, mondtam, hogy láttam rajta egy ideje, sőt, úgy is érzetem néhány hete, hogy arra játszik, én mondjam ki hogy vége. De ezt a terhet igazán nem szerettem volna levenni a lábáról. Kérdeztem, hogyan gondolja a továbbiakat… a vége az lett, hogy ne is beszéljünk többet, ne talizzunk még barátként vagy ismerősként, utcaszomszédként sem, mert ő nem akarja. Rendben ,mondom, akkor csá, de nekem dolgom van…
Hétfő reggelre már várt egy levél… azóta többet is kaptam tőle, találkozni akar velem, beszélni, stb… na, feladta a leckét. Minek? Nem bántott már elégszer? Nem okozott fájdalmat már annyiszor? Mit is tegyek…. nem akarom egyenlőre látni, azt hiszem. Illetve akarom, de mégsem…
lehet, hogy nem is a férfilélek bonyolult, hanem én?????
most kaptam…
2007 február 28. | Szerző: Morla
…. ezt a verset, és annyira tetszik (talán mert találó?), hogy megosztom a blogolvasóimmal, egyúttal emlékül raktározom itt magamnak:
Lehet, hogy olyan vagyok én,
Ki útjait egyedül járva él.
Ki csak a hajnallal ébred együtt minden reggel,
S a Holddal bújik ágyba este.
Aki csak a csillagokkal kacérkodhat,
S azok mindíg visszakacsintanak cinkosan
Olyan vagyok, lehetek,
Kit csak a szél ölelget
S a langyos nyári eső símogat.
Lehet, hogy nem hallgat meg más,
Csak a csöndes éj,
Hogy társamul csak a Világot választhatom én.
Búcsú
2007 február 26. | Szerző: Morla
Túl vagyunk rajta.
Pénteken megvolt Apu temetése. Ha lehet egy ilyen eseményre ezt mondani, akkor mondom: várakozáson felül jól sikerült. Minden a helyén volt. Kétszer annyian eljöttek, mint amennyi emberre számítottunk, és ez az ember lelkének a nagyon rossz érzés közepette nagyon is jól esik. Az idő is mellénk pártolt, a búcsúztató beszédet mindenki dícsérte, a rengeteg virág, stb. stb. szóval alapvetően megnyugtató a tudat, hogy rendben és flottul lezajlott a dolog…
DB már vasárnap eljött, és elvitte Apu összes cuccát…. 🙁
ÁP szombaton moziba vitt, és együtt töltöttük az egész éjszakát, délelőttöt.
Bár nem szabadott volna, tekintve az előzményeket, de jól esett.
…
2007 február 22. | Szerző: Morla
Sivár magány húzza lelkem
egyre – egyre lejjebb, mélyre
Fáj a semmi, reszket testem
…futnék újra ki, a fényre
Vágyom egy kis melegségre,
Ölelésre, kedvességre
Gyengéd szóra, boldogságra
Nem magányra, nem magányra
DB
2007 február 22. | Szerző: Morla
Van egy testvérem, DB (Drága Bátyám).
Negyedik éve nem tartjuk a kapcsolatot. Sohasem voltunk túl jó testvérek, a közöttünk lévő 9 év kor, és nembeli, valamint életfelfogásaink különbségeknek köszönhetően.
Az elmúlt négy évből háromban egyáltalán nem beszéltünk. Nem ismerem most kétéves legkisebb gyermekét, nem voltam az új házukban, nem tudok róluk semmit, mint ahogyan ők sem rólam, rólunk. Apu betegsége minimális szinten feloldotta ezt a távolságot közöttünk, mivel DB még apu miatt sem volt hajlandó anyuval kommunikálni, akivel szintén csúnyán összevesztek anno. Így én maradtam a közvetítő, én tájékoztattam az apuval kapcsolatos dolgokról, én informáltam, hogy mikor, hol van kórházban, milyenek az eredményei, mit mondtak az orvosok, mi a következő lépés, stb.
Apu halálának reggelén telefonáltam neki, és azonnal jött. Ott volt velünk egész délelőtt, amíg apuért nem jött a fekete autó….
Nincs másom, csak az anyukám, és a lányom.
Jó lenne, ha legalább testvérem újra lehetne… és isten a tanúm rá, nem én vagyok, aki büszkeségből, vagy gyűlöletből, vagy bármi másból kifolyólag nem közeledik.
Visszakaphatom a családom? Istenem, kérlek… visszakaphatom a családom legalább egy részét???
Terápia
2007 február 22. | Szerző: Morla
Tegnap naaaagyon gáz volt a hangulatom. De! Kölcsönvettem gyermek mp3-ját, max hangerőre tekertem, és énekelve, sírva kitáncoltam a lelkemet a nappali közepén…
.. és jobb lett! Könnyebb.
RÁP nem hívott tegnap (sem). Ma reggel kiengedtem a mellékutcából (tekintve hogy két utcányira lakunk egymástól. Fülig érő vigyorral és heves kalimpálással köszönte, és köszöntött. Már vettem elő (AZ ÚJ!) telót, hogy úgyis hív. Na persze, jól ismerem már… csörgött is, hogy a depis reggelében mennyire jól esett neki, hogy látott, és öröm hallattszott a hangján. Két szót beszéltünk a hétvégéről, elvileg egyik lánya sem jelentette még be, hogy vele kívánja tölteni a hétvégét, és az én exem is lestoppolta gyermekünket egy náluk alvásra szombat estére, úgyhogy még az is lehet, hogy kettesben sikerül töltenünk – hetek óta először – egy szombat estét, éjszakát.
Ui: bár már kornátsem várom ezt annyira, mint néhány héttel, hónappal ezelőtt. Sőt.. És megfordult a fejemben, hogy ugyan most kivárom, hogy túljussak az apu elvesztését követő nehéz időszakomat, mert ebben az idegállapotban nem szeretnék felelőtlen döntéseket hozni, de könnyen megeshet, hogy véget vetek ennek a kínlódó kapcsolatnak.
A vers
2007 február 21. | Szerző: Morla
Nos, jól belegondolva a lenti vers fejezi ki legjobban RÁP-hoz való viszonyomat.
Hét éve váltam el. Kislányom decemberben múlt nyolc éves. A válás, nem tagadom, nagyon összetört, az életbe, boldogságba vetett hitem a padlóra került. Hosszú ideig senkiben és semmiben nem tudtam bízni, és ez mára sem múlt el teljesen. Ami életben, és távol tartott a depressziótól vagy a teljes idegi összeomlástól, az a gyermekem volt. Minden napomat mosolyogva kezdtem, és úgy is zártam. Soha, egyetlen rossz szót nem mondtam exférjemre, és (az azóta már feleségévé lett) barátnőjére.
Az éjszakák voltak az enyémek… mikor szabadjára engedhettem bánatomat, elkeseredettségemet, önsajnálatomat. Rengeteget sírtam, nem tagadom.
Valami akkor meghalt bennem. Talán a lelkem egy része, talán a férfiakba vetett hitem. Akkor elhatároztam, milyen férfi kell nekem. Kitaláltam magamnak egy ideált, és ez olyan erősen fogalmazódott meg bennem, hogy az ettől eltérő férfiegyedeket még véletlenül sem engedtem közel magamhoz. (utólag már tudom, ez borzasztó nagy butaság volt..). Férfieszményképem az alábbiak szerint néz ki:
Önálló, határozott, céltudatos. Már volt nős, vagy legalábbis nem akar házasodni. És feltétlenül van már gyermeke, mert én nem mernék szülni mégegyszer, biztosan nem bírnám ki, ha két apától két gyerekkel maradnék egyedül. A férfi egzisztenciálisan legalább olyan fokon legyen, mint én, tehát saját lakás, jövedelem, életcél. Nem kell nekem az övé, de neki se kelljen az enyém alapon.
Olyannyira ragaszkodtam ehhez, hogy már már szinte rögeszmémmél vált. Ekkor jött ÁP, aki mára már RÁP.(lásd lentebb).
Elvált, két gyermek apukája, intelligens, szellemes, önálló, határozott, céltudatos, stb.. TÖKÉLETES!
… első ránézésre.
Iszonyúan beleszerettem. Szeretem benne, hogy férfi a talpán. Döntésképes, intelligens, férfias, vonzó, ápolt, erős egyéniség.
De a varázs múlni látszik. Túl önálló. Túl erős egyéniség. Túl erős, túl önző, túl, túl, túl. A válás, és gyermekeitől való részleges elszakadása oly mértékben megviselte, hogy képtelen normális kapcsolatot kialakítani. Rettentő egoista, önző, magánakvaló. Csak az a jó, amit ő gondol, csak az a helyes, amit ő csinál, csak az a jó, amit ő akar, és csak akkor, amikor ő akarja. Nincs mellettem, ha szükségem van rá, de jön, ha neki van rám szüksége. Leszívja az energiámat, és pár napig él belőle. Keveset ad, de elveszi, ami neki kell….
… és mégis vonz. Fogva tart, nem enged. Ha távolodni látszom tőle, újra bevonz. Taktikázik, jól tudom. Előre ismeri a gondolataimat, előre a tetteimet, ezért mindíg egy lépéssel előrébb jár, mint én. Ha lezárnám a kapcsolatot, és kilépni készülnék ebből a lelkemet felőrlő viszonyból, mindíg tudja, mit kell tennie, hogy mégse lépjek. Kedves. Törődő. Bűnbánó. Aztán persze visszaáll a régi rend, és semmi sem változik.
Sokat voltam egyedül. Nagyon sokat.
Nem akarom az sem. A magány megöl.
De ő is megöl lassan.
Ha most nem
2007 február 21. | Szerző: Morla
Ha most nem
Ha most nem, utána késő lesz,
így is futva érkeztél, épp a végén
Egyetlen nap maradt csak hátra,
amikor még kiragadhatsz, fölkaphatsz.
Ennyi maradt, egy morzsányi kiáltás,
egy utolsó sóhaj feléd, egészen a tiéd.
Látod, most gazdag lettél, megélhetted,
most megmenthetsz a pokolból egy életet.
De vigyázz, csak percek maradtak
mik az örökben pillanatokká törpülnek,
ennyi, és hajszál sem marad tőlem
Segíts kérlek, tudod, nagyon szeretlek.
dili
2007 február 20. | Szerző: Morla
Totál kész vagyok…
Ma három rossz PIN kód után persze letiltott a telefonom, pedig olyan szent meggyőződéssel ütögettem a fals kódokat a telóba, hogy már annak is el kellett volna hinnie..(a PUK kód hollétéről halvány lila gőzöm sincs – természetesen) Ezek után felhívtam anyut a munkahelyén – csakhogy az otthoni számot tárcsáztam… majd a fénymásoló mellett töltött aktív 10 perc után mint aki jól végezte dolgát fáradtam vissza a helyemre. Persze a másolt cuccokat a gépben felejtve. Egy roppant fontos üzit sikerült kitörölnöm az outlookból, majd a törölt elemek közül is, egy mozdulattal… s.o.s. telcsi, programozó ki, és másfél órás szenvedés után szegénynek sikerült visszahívnia a levelet. És még nincs vége a napnak 🙁
Lehet, hogy most kellene hazamennem!!!!
Ráadásul rájöttem, hogy lehet, hogy már csak néhány évem van a klimaxig. Ha már gyereket sem szülhetek, végképp nem kellek majd senkinek. Asszem rákészülhetek egy magányos klimaxos pi..a szerepére, aztán meg egy csini apartmanra egy panorámás öregek otthonában.. lehet, hogy addigra meg kellene tanulnom kötni, vagy zsugázni, hogy legalább ott ne unatkozzak.
rég voltam….
2007 március 21. | Szerző: Morla
… rég voltam itt.. Talán mert semmi olyan nem történt velem, amivel kapcsolatban égető szükségét éreztem volna az írásnak.
ÁP-vel a szakítás nem bizonyult véglegesnek, még mai napig halódó kapcsolatunkat próbáljuk kivakarni a mélypontról, de őszintén szólva napról napra kevesebb kedvvel teszem ezt, sőt.. mintha végre meghalt volna bennem az az iszonyú erős kötődés, amely eddig nem hagyta elengednem Őt… végre úgy érzem, elengedhetem…
A négynapos ünnep alatt barkácsoltam otthon. Mivel rettegek a bogaraktól, rovaroktól, és kb. két és fél éve egy szörnyű éjszakát töltöttem kettesben a lakásban egy alkarnyi méretű sáskával, arra az elhatározásra jutottam, hogy szúnyoghálós ajtót “építek” az erkélyajtóhoz! Mivel pénztárcám a készen kapható csodaajtókat nem szívesen engedi meg magának, a jól bevált, régi módszerhez folyamodtam: léc, szög, kalapács és a többiek 🙂
Tekintve, hogy panelban lakom, szerszámaimmal egy asztalos rövid időn belül éhen halna, hogy nőből vagyok, (két) balkézzel, és nulla ilyen jellegű gyakorlattal, nagy elánnal vetettem bele magam a barkácsolás rejtelmeibe… nos, az ajtó két napon belül elkészült, és figyelembe véve hogy első alkotásom, remeknek értékelem! Működik, bogarat, rovart át nem enged, mágnessel csukódik, három zsanéron pillekönnyen mozog, szóval CSÚCSSZUPER!!!!
Sikereimen felbuzdulva megszületett a következő terv: jövő héten apácarácsos növényfuttatót készítek, amelyre hajnalkát fogok futtatni, fentről pedig futó-petúniák omlanak majd le a szivárvány színeiben… A faanyagot már megszereztem hozzá, szögem még van, tehát már csak a jó időt várom 🙂
Céges kirándulás szervezésében vagyok. Több mint húsz főre kajtattam szállást az országban, de nem volt egyszerű eset ennyi főre olcsó, magánszállást találni kirándulásra való környékkel, termálfürdő közelében, bográcsozási, grillezési lehetőséggel. De jelentem, ez a feladat is teljesítve, előleg befizetve, és húsvét hétfő előtti hétvégén indulunk! Jó bulinak ígérkezik, minden tavasszal megejtünk egy ilyen hosszú hétvégét a kollégákkal. Kell a kikapcsolódás.
Nyaralás leszervezve, barátokkal Olaszország, egy gyermekbarát kemping a cél. Azt is befizettük már, olyan üres a pénztárcám, hogy csuda… kezdődhet a fél szűk esztendő! De sebaj, fő, hogy esemény- és élménydús időszakunk van gyerkőccel!
Az eseményeket ő is szolgáltatja: hétvégén úgy elzakózott a bringájával, hogy az ügyeletes orvos a János kórházba zavart minket röntgenre. Megjegyzem, felelőtlen anya lévén a tetanusz-injekciót már nem engedtem beadatni 🙂
Anyával gyakran járunk a temetőbe. Hiányzik apuci.
Újabb őrületem: kertes házat szeretnék… Már évek óta, de az utóbbi hetekben újra elkapott a harci láz, és a neten bújom az ingatlanhirdetéseket. Pénzem nuku, de egy minimális hitelt talán be tudnék vállalni, feltéve, ha lemondunk a nyaralgatásokról egy időre. De legalább mindkettőnk nagy vágya teljesülhetne: kutyusok, virágok, madarak, teraszrakiülős-beszélgetős esték, barátokkal kerti partik, szalonnasütések szervezése, nyáron egy kis medence felállítása, stb…. most megyek is, átnézek pár hirdetést :))))
Oldal ajánlása emailben
X