A vers
2007 február 21. | Szerző: Morla |
Nos, jól belegondolva a lenti vers fejezi ki legjobban RÁP-hoz való viszonyomat.
Hét éve váltam el. Kislányom decemberben múlt nyolc éves. A válás, nem tagadom, nagyon összetört, az életbe, boldogságba vetett hitem a padlóra került. Hosszú ideig senkiben és semmiben nem tudtam bízni, és ez mára sem múlt el teljesen. Ami életben, és távol tartott a depressziótól vagy a teljes idegi összeomlástól, az a gyermekem volt. Minden napomat mosolyogva kezdtem, és úgy is zártam. Soha, egyetlen rossz szót nem mondtam exférjemre, és (az azóta már feleségévé lett) barátnőjére.
Az éjszakák voltak az enyémek… mikor szabadjára engedhettem bánatomat, elkeseredettségemet, önsajnálatomat. Rengeteget sírtam, nem tagadom.
Valami akkor meghalt bennem. Talán a lelkem egy része, talán a férfiakba vetett hitem. Akkor elhatároztam, milyen férfi kell nekem. Kitaláltam magamnak egy ideált, és ez olyan erősen fogalmazódott meg bennem, hogy az ettől eltérő férfiegyedeket még véletlenül sem engedtem közel magamhoz. (utólag már tudom, ez borzasztó nagy butaság volt..). Férfieszményképem az alábbiak szerint néz ki:
Önálló, határozott, céltudatos. Már volt nős, vagy legalábbis nem akar házasodni. És feltétlenül van már gyermeke, mert én nem mernék szülni mégegyszer, biztosan nem bírnám ki, ha két apától két gyerekkel maradnék egyedül. A férfi egzisztenciálisan legalább olyan fokon legyen, mint én, tehát saját lakás, jövedelem, életcél. Nem kell nekem az övé, de neki se kelljen az enyém alapon.
Olyannyira ragaszkodtam ehhez, hogy már már szinte rögeszmémmél vált. Ekkor jött ÁP, aki mára már RÁP.(lásd lentebb).
Elvált, két gyermek apukája, intelligens, szellemes, önálló, határozott, céltudatos, stb.. TÖKÉLETES!
… első ránézésre.
Iszonyúan beleszerettem. Szeretem benne, hogy férfi a talpán. Döntésképes, intelligens, férfias, vonzó, ápolt, erős egyéniség.
De a varázs múlni látszik. Túl önálló. Túl erős egyéniség. Túl erős, túl önző, túl, túl, túl. A válás, és gyermekeitől való részleges elszakadása oly mértékben megviselte, hogy képtelen normális kapcsolatot kialakítani. Rettentő egoista, önző, magánakvaló. Csak az a jó, amit ő gondol, csak az a helyes, amit ő csinál, csak az a jó, amit ő akar, és csak akkor, amikor ő akarja. Nincs mellettem, ha szükségem van rá, de jön, ha neki van rám szüksége. Leszívja az energiámat, és pár napig él belőle. Keveset ad, de elveszi, ami neki kell….
… és mégis vonz. Fogva tart, nem enged. Ha távolodni látszom tőle, újra bevonz. Taktikázik, jól tudom. Előre ismeri a gondolataimat, előre a tetteimet, ezért mindíg egy lépéssel előrébb jár, mint én. Ha lezárnám a kapcsolatot, és kilépni készülnék ebből a lelkemet felőrlő viszonyból, mindíg tudja, mit kell tennie, hogy mégse lépjek. Kedves. Törődő. Bűnbánó. Aztán persze visszaáll a régi rend, és semmi sem változik.
Sokat voltam egyedül. Nagyon sokat.
Nem akarom az sem. A magány megöl.
De ő is megöl lassan.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: