Terápia

2007 február 22. | Szerző: Morla |

 Tegnap naaaagyon gáz volt a hangulatom. De! Kölcsönvettem gyermek mp3-ját, max hangerőre tekertem, és énekelve, sírva kitáncoltam a lelkemet a nappali közepén…

 

.. és jobb lett! Könnyebb.

RÁP nem hívott tegnap (sem). Ma reggel kiengedtem a mellékutcából (tekintve hogy két utcányira lakunk egymástól. Fülig érő vigyorral és heves kalimpálással köszönte, és köszöntött. Már vettem elő (AZ ÚJ!)  telót, hogy úgyis hív. Na persze, jól ismerem már… csörgött is, hogy a depis reggelében mennyire jól esett neki, hogy látott, és öröm hallattszott a hangján. Két szót beszéltünk a hétvégéről, elvileg egyik lánya sem jelentette még be, hogy vele kívánja tölteni a hétvégét, és az én exem is lestoppolta gyermekünket egy náluk alvásra szombat estére, úgyhogy még az is lehet, hogy kettesben sikerül töltenünk – hetek óta először – egy szombat estét, éjszakát.

Ui: bár már kornátsem várom ezt annyira, mint néhány héttel, hónappal ezelőtt. Sőt.. És megfordult a fejemben, hogy ugyan most kivárom, hogy túljussak az apu elvesztését követő nehéz időszakomat, mert ebben az idegállapotban nem szeretnék felelőtlen döntéseket hozni, de könnyen megeshet, hogy véget vetek ennek a kínlódó kapcsolatnak.