szakítás

2007 március 6. | Szerző: Morla |

 Vasárnap szakítottunk ÁP-val.

Helyesebben és pontosabban ő szakított velem. Nem is értem, de mesélem, hátha Te, kedves blogolvasó jobban kiigazodsz a férfilelken:

A múlt hét közepén ÁP többször jött segíteni nekem, ugyanis kicsit átrendeztem gyermek szobáját, és szekrény szét- és összeszerelésben nem vagyok egy nagy profi. Szóval készségesen jött, cipekedett, szerelt, segített…. szombat estére beszéltünk meg egy randit, délután hívott hat körül, hogy mizujs, mondom még vásárolgatok, majd hívlak, ha hazaértem… na, nyolckor hívtam, nem vette fel. Fél kilenckor sem…. a fejem a méregtől a duplájára dagadt. Egyedül töltöttem az éjszakát, lányom a barátnőjénél aludt.

Vasárnap nagy rohanásban voltam, délutánra vendégeket vártam, egész nap főzés, sütés, takarítás….

Dél körül megjelent ÁP. – nem megy ez nekem – mondta. Ez a kapcsolat kettőnk között…

Na, kb ennyi volt, nem nagyon vesézgettük a témát, mondtam, hogy láttam rajta egy ideje, sőt, úgy is érzetem néhány hete, hogy arra játszik, én mondjam ki hogy vége. De ezt a terhet igazán nem szerettem volna levenni a lábáról. Kérdeztem, hogyan gondolja a továbbiakat… a vége az lett, hogy ne is beszéljünk többet, ne talizzunk még barátként vagy ismerősként, utcaszomszédként sem, mert ő nem akarja. Rendben ,mondom, akkor csá, de nekem dolgom van…

Hétfő reggelre már várt egy levél… azóta többet is kaptam tőle, találkozni akar velem, beszélni, stb… na, feladta a leckét. Minek? Nem bántott már elégszer? Nem okozott fájdalmat már annyiszor? Mit is tegyek…. nem akarom egyenlőre látni, azt hiszem. Illetve akarom, de mégsem…

lehet, hogy nem is a férfilélek bonyolult, hanem én?????